Sokasodó kérdéseitekből arra következtetünk, hogy sokszor jól jönne egy átfogó Danuba Garden termékeket alkalmazó kertápolási és növényvédelmi javaslat.
Így összeszedtük Nektek:
1. A talaj a kertápolás alapja
Mint minden kertészeti kultúra esetében, a díszkerteknél is első a TALAJ. Bár ennek alap adottságain nem nagyon tudunk változtatni, fokozatos javításával, megfelelő növényhasználattal csodálatos eredményeket érhetünk el.
A kertápolás során már kialakított kert fenntartásánál a Blackjak rendszeres használatával (akár 2–3 hetente) növelhetjük a talaj szervesanyag-tartalmát, valamint víz- és tápanyagmegtartó képességét. (Lombra permetezve is hasznosul, így a benne lévő kis molekulájú fulvósavak gyorsan bejutnak a növénybe.)
Vigyázat: fekete elszíneződést okozhat a levélen, de mivel humusz anyag, így az esővel és az idő múlásával eltűnik a levelek felszínéről.

2. Díszfák, gyümölcsfák, díszcserjék ápolása
Minden fásszárú növénynél a kora tavaszi metszések után Tricho Immun kezezeléssel tudunk védekezni a későbbiekben fellépő gombabetegségek ellen (tafrina, monília, peronoszpóra, sztigmina). A Trichoderma növényben történő felszaporodásához 3-4 hét szükséges, ezért fontos korai kijuttatása! Emellett, már ősszel, a még aktív lombfelületre permetezve is segítjük a következő évi védekezést.

- MicrOil mikrocseppes lemosószerrel a kártevők (levéltetvek, atkák, tripszek) ellen védekezhetünk. (Lombfakadás után is használható-nem perzsel.)
- Ha a hőmérséklet már állandó 25 fok fölé emelkedik (amikor a Tricho Immun már nem tud hatékonyan bejutni a növénybe), ekkor SoftGuard kitozán-hatóanyagú termékkel tudunk kisebb testű rovarkártevők és felületi gombafertőzések ellen védekezni.
- Lombkezelésekhez mikroelemek pótlására, hiánytünetek esetén vagy akár megelőző jelleggel a VitaNova lombtrágyát használjuk. Növényvédelem szempontjából is kiemelten hasznos, mivel támogatja a növények kondícióját és stressztűrését. Jól keverhető bármelyik algatermékkel: Asco Alga, Kelpak. Általánosságban elmondható, hogy az algák bármely termékkel keverve azok hatását fokozzák, segítik a megtapadást, “vitaminbombák” a növény számára.

Szintén lombkezelésekhez ajánljuk az idei év két új szilíciumos termékét, a most már állandó problémaként megjelenő napégés/hőstressz megelőzésére. A SiCa-Rio külső felületi védelmet ad a nap káros UV sugarai, illetve a levél felületen károsító gombák és kártevők (p. hernyók) ellen. A DefenSivo növénybe bejutó ortoszilikát tartalmával erősíti a sejtfalakat.
3. Növényvédelem a gyep egészségének megőrzése
Egyik leggyakrabban fellépő probléma a különböző gombabetegségek megjelenése. Ezek ellen az őszi, majd a tavaszi gyepszellőztetés után Tricho Immun kijuttatásával védekezhetünk. Tavaszi kezeléskor, az intenzív növekedés támogatására Asco Algával kombináljuk.
További szerves anyag kijuttatást támogassuk Blackjak kipermetezéssel.
Szilicíumos termékeink szintént jól használhatóak gyepkezelésre is. Elsősorban a DefenSivo sejtfalakba beépülő Si tartalma növeli a szövetek szilárdságát, ami ellenálóbbá teszi a gyepet a különböző abiotikus stresszhatásokkal szemben.
4. Évelő-, zöldségágyások fenntartása
Lágyszárúak esetében a Tricho Immun illetve a MicrOil/SoftGuard kezelések ugyan úgy alkalmazhatók növényvédelmi céllal.
Fontos: mindegyik termék BIO, sem munkaegészségügyi, sem élelmezésegészségügyi várakozási idő nincs!

Virágzó, termő növényeknél a virágzást, terméskötődést Kelpak alga permetezéssel segíthetjük, mikroelem hiány megelőzésére VitaNova tápoldattal kombinálva. Az egynyári-, és zölségágyások kiültetése után a Kelpak alga auxin tartalma a begyökeresedést is segíti.
A kertápolás során a lágyszárúak esetében is a szilíciumos termékek, SiCa-Rio, DefenSivo napégés/hőstressz elleni hatása szintén kedvező.
A Danuba Garden termékek fontos előnye, hogy nem faj-, vagy fajtaspecifikus termékek, így egyidőben lehet kezelni a zöldség, dísznövény, gyümölcs fajokat.
Ráadásul legtöbb esetben egymással is jó keverhetőek, így a kezelések számát is minimalizálhatod!
Termékekeinket megvásárolhatjátok webshopunkban vagy viszonteladóinknál. További információt találtok termékeinkről és dózisaikról a www.danubagarden.hu honlapon.
